Nagyapám Az élő Gárdonyi című könyve több fejezetében is megemlékezik Rákosi Viktorról.
Budapest
Nincs sikere a darabjával.
A Zendülés a pokolban számára nincs színház, amely szét merné nyitni bársonyfüggönyét. A színmű mégis Gárdonyi életének új útját zsinórozza: Rákosi Viktor Gárdonyi nevét a Budapesti Hírlap hasábjaira illeszti.
Rákosi Viktor humoreszket és tanügyi cikket vár Gárdonyitól. Kap is. Az első napon (1886. június 18.) három elbeszélést termel ki Gárdonyi a tollából: Benő füle, Pihenni, Legújabb divat.
Mind a hármat szívesen fogadják. Gárdonyit a gyenge honorárium mellett két szó érinti szíven. Budapesti Hírlap! Külső munkatárs!
Itt sem áll meg. Élni akarása új gondolatot villant agyában. A Budapesti Hírlapban megjelent három cikkét zsebre vágva, felajánlja munkásságát az elérhetetlen Pesti Hírlapnak. Azután ugyanezzel a három cikkel benyit a Budapesthez, az Egyetértéshez és Verhovay lapjához, a Függetlenséghez.
„1886. augusztus 19. Ez a nap vagy nagyot emel rajtam, vagy pedig visszataszít öt évvel.” Verhovay belső munkatársnak fogadja a Függetlenséghez. „Örömöm nagy!”, ujjong Gárdonyi.
Szeptember 9-én a Függetlenségben jelenik meg az első cikke, a Botbüntetés. Délután a nap dicsőséges hangulatával sakkozik a Törökcsászárban, este meg a Krisztinavárosi sörcsarnokban ünnepel.
Van költőpénze. Győrnek hátat fordít.
A Tanítóbarátot tovább szerkeszti Pestről. (I. kerület, Lovas u. 4.)
Hogy kihasználja a pesti élet komolyságát is, beíratkozik a polgári tanítóképző intézetbe. (A „tanárképző” titulust csak később ragasztották az intézetre.) Rendes hallgató „az intézet jótéteményeinek igénybevétele nélkül!” Magyar nyelvi és történettudományi szakos.
Tanul. A naplójába másolt órarendje szerint: magyar nyelvtant, magyar irodalmat, magyar szavalást, németet, földrajzot, nevelést, tornát és vívást.
Tanárai: Lovcsányi, Rohn és a Kálvin téri iskola „magyarból középszerű” eleven emléke: Király Pál, akiről már az első napon azt írja: „…érzem, hogy összekoccanok vele. (…) 19-en vagyunk. Mindenki el van ragadtatva a tanároktól, csak én nézem tiszta szemüvegen őket.”
Gárdonyi naponta élvezgeti tolla sikereit. Tetszik neki munkás-robotos fővárosi élete. Buzgalommal mártogatja a tollát s vetíti papírra gondolatait. Pihenésében is fejgyötrő munkát folytat: sakkozik sokszor idegölő nehéz játszmákban neves bajnokokkal.
Mint pesti lakos ért ahhoz, hogy Devecserben, Sárvárott kifejlesztett sakktudását is értékesítse. 1887. január 30-án a pesti sakk-kör nemzetközi versenyében győz. Gárdonyi Gézát megbízzák a Magyar Sakklap szerkesztésével. Ezért 60 forint tiszteletdíj üti a markát. A sakk-kör egyébként is áldásos intézmény Gárdonyira nézvést. Ott ismerkedik meg Erkel Ferenccel, az „Isten áldd meg a magyart…” zenéjének halhatatlan nevű szerzőjével. Erkel Gárdonyi magyar zene iránti vonzalmát istápolja, fejleszti annyira, hogy később Dankó Pista, „a cigány-Petőfi” előtt becsült zeneértő tekintéllyé emelkedik. Ugyanaz év áprilisában Csávolszky, az Egyetértés főszerkesztője újságjában a Sakk rovat vezetésével bízza meg. Gárdonyi a sakktábláról ugrat be az Egyetértéshez.
Most már nyitva előtte a Függetlenség, a Budapesti Hírlap, az Egyetértés. Az írótoll magyar Botondja egy ütéssel betörte a rengeteg várkaput: érvényesülhet.
Író és újságíró
A Magyar Hírlap úszott a Göre-levelek örömében, boldogságában. Az előfizetők tódultak. Kíváncsibb érdeklődők nem restellték, hogy hajnalban várják a lapkihordót. Diákok az utcán, az első óra alatt, pad alá bújtatva derültek a falusi szellemességen. Ráérő vidékiek Göre kedvéért nem egy helyen a vasútállomásra kijárogatva várták a pesti újságot.
Gárdonyinak Göre Gábor országos sikere és kedveltsége mellett méltán lehetett oly érzése, hogy a Magyar Hírlap Görét nem kellőleg honorálja. Gárdonyi hát bontakozni kívánt a Magyar Hírlapéktól. Ok is volt rá. A Magyar Hírlap 1896 elején megvonta a vasúti szabadjegyet Gárdonyitól. (1896. március 6.)
Ez a vasúti jegy gyengéje volt Gárdonyinak. De nem is csoda: a vasúti jegy megtagadása elszakította gyermekeitől. Nem járhatott Győrbe akkor, amikor akart. Mikor jólesett. Mikor szeretetre vágyott. Mikor élvezni akarta apróságai kedves együgyű értelmetlenségeit. Csacsifülességét. Elvégre ő is csak apa volt, és gyermekeiben jövendő büszkeségeket fedezett fel, éppúgy, mint minden szülő a saját ága fakadásában.
1886 egy új kedves kapcsolatot is hozott, amely attól fogva még több szállal fűzte a Szabolcska családhoz. A postás hozta az örömhírt Felfaluból, éppen a vasútijegy-kérdés szőnyegre vetődése idején. Ez az örömhír így szólt:
„Kedves Géza bácsi.
Örömmel jelentem, hogy ma hajnalban szerencsésen megszülettem. Édesanyám elég jól van. Én is csak megvagyok valahogy, csak még sokat kell sírnom.
Édesapám majd bővebben ír nemsokára, most csak ezt akartam mondani.
Felfalu, 1896. f ebr. 4.
ifjabb Szabolcska Mihály
milléniumi baba.”
És mi volt az a bővebb írás?
Szabolcska Misi baba keresztapjának Gárdonyit jegyezte a keresztlevélbe. Gárdonyi türelmetlenkedve, öröme vágyón várta, hogy vonatra ülhessen és elrobogjon Felfaluig.
Fenyő Sándor Gárdonyinak ezt a vasútijegy-fájdalmát nem sejthette, nem gyaníthatta. Megrökönyödve pillantott hát Gárdonyira, amikor az bejelentette:
– Uram, én e perctől kezdve nem vagyok a Magyar Hírlap dolgozótársa. Megyek oda, ahol legalább egy vasúti jegy erejéig megbecsülnek! Ajánlom magamat!
Amint kilép a körútra, Sipulusszal ütközik össze. Látja Gárdonyi morcos ábrázatát, hallja a panaszt:
– A Budapesti Hírlap vasúti jegy és egy Magyar Hírlap-i szerződés erejéig Gárdonyi Gézának mindig rendelkezésére áll – vigasztalta Sipulusz.
Gárdonyi megköszönte az udvarias jóindulatot. Éjfélre járt már ekkor az óramutató. Gárdonyi hazatért, hogy lepihenjen. Mire Gárdonyi fölébredt, ott volt a jegy. A MÁV-pecsétes, első osztályú, tojássárga igazolvány oly fürgén bújt elő a nyomdászfiú fehér borítékjából, mint a tavaszi napos csirke a tojás héjából. Gárdonyi boldogságában rohanva rohant Sipuluszhoz, s elfogadott, aláírt minden írást olvasatlanul, amit csak eléje raktak.
Aláírhatta örömmel. Újságíróskodása a Magyar Hírlaptól szabadulásával megszűnt. Ezután író lesz, aki, mint Gárdonyi vallja, „előbb gondolkozik és azután mártja meg a tollát”, és nem újságíró, „aki előbb mártja meg a tollát és csak azután gondolkozik”. Ez a foglalkozásváltás Göre Gábor bíró uramnak nem volt kedve ellen.
Göre bíró rögtön megállapítja a rokonságot Kakas Mártony sógorékkal (1896. március 21.), s attól fogva Göre Gábor szorgalmasan írogatja leveleit a „Tisztött Mártony” sógorhoz.
A Kakas Mártonban megjelent első Göre-levelet Gárdonyi nagy megrökönyödésére a Magyar Hírlap betű szerint átvette és közölte, azzal a magyarázattal, hogy a Magyar Hírlapnak „kizárólagossági” joga van a Göre-alakra, névre, -írásra. Ezt a „kizárólagosság”-ot követelő hangot Gárdonyi azonban hamar beléjük fojtotta.
Siska utolsó órája
Gárdonyi karácsonyi novellájának élén ékeskedett ez a cím. Ki sejtené a benne forgó veszedelmet. Gárdonyi se sejtette. Szerény karácsonyi tárcának szánta a Budapesti Hírlap betűmezejére. Személyesen ballagott fel vele Rákosi Jenőhöz, hogy a kellemesünnep-kívánás kedves kézszorítását is lerója.
Rákosi Jenő elolvasta a cikket. Kitűnt, hogy a szóban forgó Siska kövér disznó, s hogy az utolsó óráját hosszú hegyes késsel tűzték a mellébe, a gyereksereg és a házihurka, -kolbászra vágyó had örömére. Ebből nem is kerekedett volna baj, hanem ott volt a hiba, hogy Rákosi Jenő jobban értett a Siska hízlaláshoz, mint Gárdonyi, lévén Rákosi fiatal éveiben a gazdálkodás művelője, s a hetyke, zöld gazdászkalap méltó viselője.
– A disznó nem ólban hízik, kedves Gárdonyi! – kockáztatta meg Rákosi Jenő, hogy kiigazíttassa a szerzővel a cikket.
– Hanem…
– Hanem hidasban. Legyen szíves, korrigálja a szöveget. Aztán nyújtsa be a nyomdának.
Rákosi visszaadta a kéziratot.
Gárdonyi nem az az író, aki magánál hatalmasabb tekintélyt ismer, ha írásról és faluról kerül szó. Bebizonyította ő már Göre Gábor hírre vergődésével paraszti ismereteinek kiválóságát.
– Márpedig az én Siskám ólban hízott, és nem hidasban! – ágaskodott Gárdonyiban a határozottság. – A hidasban csak nevelnek Siskákat, és nem hízlalnak. Ebből nem engedek.
És a Siská…-val beállított a Pesti Hírlapékhoz, ahol örültek a karácsonyi cikknek, Gárdonyinak, Siskának és nem töprengtek azon a karácsonyi nagy ólomöntés mellett, hogy vajon Siska tekintélyéhez mi méltóbb, ha ólban szerzi a szalonnáját és háját, vagy ha a hidasban.
Kispad a ház előtt (1898. aug. 22.)
A falusi élet kedvességének jelképéül ácsoltatta a háza bejárója mellé a kispadot. Szőlősgyörökben is így volt. Édesanyját megszokott vasárnapi pihenőjétől nem foszthatta meg:
„Kiülünk a ház elé!”
Ezt Egerben is elmondhatta Gárdonyi édesanyja. Micsoda nagy szó ez! Többet ér egy ilyen ház előtti fapad száz nyakig süppedős plüssfotelnél és száz hideg leheletű sima bőrdíványnál. Mert a fapad körül kertillatos arcpirosító levegő szállong, a plüssfotelt, bőrdíványt meg torokkaparó, köhögős füst kanyarogja körül, keresve az utat, hogy a négy fal határából kiszabadulhasson.
A jó kispadnak rövid idő múltán kellemetlen tulajdonsága támadt. Aki csak a Hóhérparton (így hívták azt a domboldalt, amelyiken Gárdonyi háza épült) felszuszogott, apró vagy felnőtt úton járó, mind a kispadra telepedett, hogy magát kilihegje, puttonát megigazgassa, a lábára tapadt sarat lekapargassa. A sok jövést-menést, szóforgatást Gárdonyi ablakai felfogták s íróasztaláig vezették.
Kezdett a pad Gárdonyi előtt a kedvességéből veszíteni.
A végső fejszecsapást egy éjszaka mérte a pad négy lábára.
Egyszer lecsalta magához Egerbe Rákosi Viktort, a Kakas Márton szerkesztőjét.
– Gyere, pajtás, hozzám. Úgy gyere, mintha falura jönnél. Nem kell parádé, se szmoking, se lakkcipő. Az egész Egerben csak két úr lakik, az egyik az érsek, a másik meg én. És e kettő közül az egyiknek soha sincsen pénze.
– Bizonyára az érsek az, akinek soha nincsen pénze! – válaszolta Sipulusz. Hát nem bánom, lemegyek.
Le is ment.
Ott aludt, Gárdonyi utcai szobájában.
Vasárnap volt. Nyár végi vasárnap. Az egri azúrkék ég valamennyi csillagszemét felpattogtatta azon az éjjelen, s mély tüzű pillantásokkal bámult a városra. Gárdonyi ablakai nyitottan szívták a virágok levegőjét és a föld enyhe párázását.
Éjféltájban valami részeg telepedett a kispadra. (Akkor még állt a kispad.) Csendesen dülöngélt egészen odáig. A részeg ember különös sajátsága Egerben, hogy csak akkor lármázik, ha ház előtt vagy emberek előtt lépked. Ilyenkor kókadó fejjel s rekedt torokkal jelzi a leeresztett egylitert. Szőlők mezsgyéjén, pincék között nem érdemes a megkent torkot szárazra ordítani. Ki hallja ott!?
A Gárdonyi-ház elé kalimpázott ittas gazdát is a nyitott ablak látványa ösztökélte, megeresztette a hangszál-recsegtetőt. Iszonyú üvöltéssel, óbégatással:
„Kossuth Lajos magyar gyerek,
Magyarországon született,
Illik a kard oldalára,
Korona a kalapjára.
Sej illik a kard oldalára,
Sej korona a kalapjára.”
A részeg elismételgette még vagy ötször a refrént, s megelégedetten telepedett a kispadra.
A ház megmozdult. Rákosi Viktor gyufát csillantott, és a gyertyabélhez csókoltatta. Gárdonyi ajtót nyitott, s végigkopogott cipőjével a folyosója végéig, hogy elkergesse a parasztot.
A paraszt nem mozdult. Az volt a nézete, hogy ő köztéren ül s itt neki a jó Isten se parancsol.
Gárdonyi végül belátta, hogy az atyafinak igaza lehet, még a jó Istennel szemben is.
Visszasétált hát Rákosi Viktorhoz, és belefogott a kellemetlenség elsimításába.
– Látod, pajtás, ilyenféle zengésű az eredeti magyar népdal. Várj, azonnal lekottázom.
Odaült a zongora mellé, lejegyezte és változatos futamokkal eljátszotta Sipulusznak.
De a paraszt csak nem tágított se a helyből, se az ordításból. Végül Gárdonyi előszedte a sakktáblát, és mattolgattak reggelig.